Loading...
0

Akváriumi Led világítás

Ez a fénytechnika a legtöbb emberben úgy él, mint konyhai kiegészítő világítás vagy nappalik, előszobák hangulatvilágítása. Azonban, létezik eme fényforrásból vízálló kivitel (IP69 védettségű), amit víz alatt is használhatunk. Azt már tudjuk, hogy nekünk kétlábú életforma szükségünk van fényre.

Led szalag, mint akváriumi világítás

Ez alól a vízi életforma sem kivétel. Úgy a halaknak, mint a vízi növényeknek létszükséglet a fény és lássuk be, egy szépen karbantartott és megvilágított akvárium, látványnak sem utolsó.

A Led szalagos fénytechnika gyors és egyszerű kiépítést, rögzítést tesz lehetővé szobánk vízi világának, nem mellesleg energiatakarékos is. Akvárium világításnak használhatunk vízálló Led szalagot. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy kerüljük a kék fényt, mert ennek hatására nagyon beindul az algaképződés, amit célszerű lenne kivédeni. A hideg fehér fény viszont meglehetősen jót tesz vízi növényeinknek, az algák ellenben egyáltalán nem szeretik!

A Led szalagok élettartama kimondottan hosszúnak mondható, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a nagy gonddal telepített fénytechnikánkat nem a közeljövőben kell lecserélnünk . Ezáltal hosszú időn keresztül gyönyörködhetünk a szépen megvilágított vízi világunkban.

Ami probléma lehet a vízálló Led szalagoknál az a műanyag/szilikon borítás. Sajnos ez hamarabb tönkre mehet mint maga a led szalag. Vásárlásnál célszerű jó alaposan megnézni, hogy mit veszünk.

Led szalag lévén, gondoskodnunk kell a megfelelő áramellátásról. Ehhez pedig értelemszerűen vízálló tápegységet ajánlott választani a párás közeg miatt. És a „jobb félni mint megijedni!” alapon, tároljuk víztől és párától elzárt helyen.

Led fénycsövek az akvarisztikában

Akvárium világítás LED fénycsőA világítástechnika hihetetlenül gyors ütemű fejlődésének köszönhetően, tökéletes alternatívát kínálnak fő fényforrásként éppúgy, mint a napkelte és napnyugta imitálásának megoldására.

A Led fénycsövek néhány éve még nem voltak ennyire elterjedve a közhasználatban. Ennek pedig igen egyszerű a magyarázata--- iszonyatosan drága volt. Manapság sem tartozik a filléres kacatok közé, de lényegesen megfizethetőbb. Mivel nagyon energiatakarékos és meglehetősen hosszú élettartammal rendelkezik, a hónapok, sőt évek során megspórolt villamos energia ára kárpótolhat minket az első egyszeri magasabb kiadás miatt.

A Led fénycsövek nem okoznak olyan kellemetlen meglepetést, hogy egyik percről a másikra kiégnek. A használat során a fényerejük fokozatosan halványulni, tompulni fog. De a telepítéstől számítva ez nagyon sokára fog bekövetkezni.

Led fénycső ELŐNYE az akvarisztikában